A debreceni Méliusz Juhász Péter Központi Könyvtárában látható tárlat, a Pure Human egy kiállítássorozat első állomása. Radikális kísérlet részei vagyunk. Ma már művészeti egyetemeken oktatják az AI használatát, és alkalmazzák a legkülönbözőbb formáiban. Horkay István és Dombrádi Krisztián (ma még) mintha versenyezne, konkurálna a legkifinomultabb mesterséges eszközökkel. Elismerik fontosságát és mint lehetséges partnert az alkotásban, de ők természetszerűleg emberi képeket alkotnak, emberként gondolkodnak. A képzőművész és a kommunikációkutató debreceni kiállítása egy közös munka első lépése. A kiállító művészekkel a mesterséges intelligencia térhódításáról is beszéltünk.
„Miközben a hétköznapokban útmutatót keresünk: személyes emlékeinkhez nyúlunk vissza” – fogalmazott Dombrádi Krisztián kommunikációkutató az MTA-SZTE Elbeszélt Történelem kutatócsoportjának tagja. Az Emlékezet: térkép a holnaphoz című kötete a Belvedere Meridionale kiadó gondozásában jelent meg.
Horkay István nemzetközileg elismert plakátművész, hazai és több nemzetközi tradicionális képzőművészeti akadémián tanult, a tradicionális grafika és festőművészet nemzetközi iskoláiban edződött, Prima-díjas képzőművész, az AIG tagja (Alliance Graphique Institute). Több évtizedes munkásságával félreismerhetetlen vizuális világot alkotott. A hazai és európai kiállításokat járva egyre egyértelműbb:
a plakátművészet reneszánszát éli, így Horkay és Dombrádi találkozása nem véletlen.
KULTer.hu: A megnyitó során elmondta, már túljutott azon, hogy a különböző digitális képalkotó szoftverek irányítsák a munkáját.
Horkay István: Egy program digitális alkalmazása nagyon makacs folyamat. Munka közben látszólag számhalmazokkal küzdünk, és ennek a harcnak a lényege, hogy egy számítógép nem hibázik.
Azonban pont a hiba tesz emberré, a képet pedig emberivé.
A grafikai szoftverek használatakor digitális rétegekben gondolkodunk. El kell határoznunk például, hogy a munkát szerkeszthető formátumban mentsük-e el, ebben az esetben még tudjuk alakítani a képünket. Ha nem így teszünk, egy befejezett alkotás a végeredmény. Sikerült elérnem, hogy az emberek a plakátjaimat látva már nem a technikai háttéren gondolkodnak, nem azt kérdezik, milyen eszközt használtam, hanem felismernek egy sajátos képi, érzelmi világot. A költő szavakat tesz egymás mellé, ezekből lesz a vers. Ha képeket teszünk egymás mellé, akkor mozgó grafika (például egy kísérleti film) vagy plakát születik belőle.
KULTer.hu: A plakátművészet ma reneszánszát éli, mi ennek az oka?
H. I.: Az én plakátjaim nem azok, amik megjelennek az utcán. Alapvetően úgy határozzuk meg a plakát fogalmát, hogy egységében egy felhívást ad közre. A kulturális plakát azonban más. Ezeken kedves íróim, festők, alkotók jelennek meg, saját magam értelmezésében, a személyem alkotta új kontextusokban. Nem az utcákon, hanem galériákban tekinthetők meg. Ez az önkifejezés eltér a reklám és az „eladásösztönzéshez” használt megszokott plakát értelmi és vizuális (funkcionális) hagyományaitól. A tipográfia a műalkotás fontos része, a feliratok szerves részét képezik a munkáknak. Patikamérlegen kell a kompozíciót létrehozni.
KULTer.hu: Alkotótársa, Dombrádi Krisztián rajzaiból is készített plakátokat. Hogyan fogott ehhez a munkához? Milyen szellemiségben készítette el ezeket az alkotásokat?
H. I.: Nagyon érdekes folyamat volt.
Krisztián elméleti ember, grafikáit meghatározza a tudományos orientációja.
A Semmelweis Egyetemen, a Végeken Egészségvédelmi Alapítvány munkatársaként a magyar lakosság „bio-pszicho-szociális” állapotát és a lakosság egészség tendenciáit kutatja. Erre próbáltam meg reflektálni a három plakátommal. Az elkészült rajzainak esszenciáit igyekeztem megjeleníteni.
KULTer.hu: Mi volt a Pure Human kiállítás kiinduló koncepciója?
Dombrádi Krisztián: Az volt a kiindulópontunk, hogy a képzőművészet felismerte a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket. Azon gondolkodtunk együtt, hogy (elsősorban a generatív AI és a sokféle jelrendszert felhasználó, multimodális AI) milyen befolyással bír a kortárs vizuális művészetre. Szakmai zsargonban ezek az úgynevezett „autoregresszív, diffúziós” modellek nagy képeket „transzformálnak”, alkotnak és javítanak, meglehetősen bonyolultan: algoritmusok oda-vissza dobálják az elérhető sémákat. Terveznek, létrehoznak. Látszólag gondolkodnak. De nem képesek – hangsúlyozom: egyelőre – számunkra fontos, múltbéli, apró életjeleneteket sémaként azonosítani, egy hétköznapi ember emlékezetében fontos pillanatokat felismerni és képalkotó értelemmel ellátni.
Horkay István a digitalizáció hajnalán már használt számítógépet művészetében. Szerinte ma korszakhatárhoz érkeztünk, miközben azt vallja, hogy „egy kép tökéletlensége miatt lesz tökéletes”. Munkái olyan stiláris jegyeket hordoznak, amelyek összetéveszthetetlenek. István hozzá mer nyúlni komoly klasszikusokhoz is. Az eredeti munkák fragmentumaira szövegeket, képeket, újabb rétegeket helyez és létrehoz egy tökéletesen újat, amely önálló jelentéssel bír.
Kiállítássorozatunkban találkozik az ő rétegeket használó szemlélete a grafikáimmal, akril festészettel, vagyis emberi kézjelekkel.
Pillanatképek emlékeinkből, amelyeket azonban lerombolok, így a dekonstrukció már nem egy didaktikus tanulmányrajz. A befogadó számára ezáltal egy teljesen új, idegen kép keletkezik.
A Pure Human című kiállítás a debreceni Méliusz Juhász Péter Központi Könyvtárában tekinthető meg június 14-ig.
A borítófotó forrása: debreceniprogramok.com
